Tökéletlen ostyák, tökéletlen, de értékes életek

Olvasási idő: 2 perc

Két éve történt, hogy a dél-olaszországi Bari javító-nevelő intézetének kiskorú lakói kézműves foglalkozás keretében ostyákat sütöttek, melyeket a város nagycsütörtöki szentmiséin osztottak ki a híveknek. Korábban már volt hasonló kezdeményezése az intézménynek, akkor a krizma-szenteléshez használt illatos olajat készítették el a fiatalok, és abban az évben a Nagycsütörtökön esedékes szentmisén, ahol a papok megünneplik felszentelésüket a püspökükkel együtt, ezt használták Bari székesegyházában.

Ezúttal az N. Fornelli Fiatalkorúak Javító-Nevelő Intézetének lakói „Az eucharisztia, a bűnbocsánat kenyere” című foglalkozáson kézműves ostyát sütöttek. Egy ilyen foglalkozást egy börtönben megtartani erős jelkép: olyan egyházról tanúskodik, mely nem rekeszt ki senkit, és nem tekint senkit kizárólag börtöntölteléknek, sőt arra hívja az emberek lelkiismeretét, hogy törődjenek a társadalom szélére sodródottakkal. A szentostya ugyanis olyan test, amiben benne foglaltatik az egész emberiség és annak sokszínűsége, ezért az Eucharisztia által képesek lehetünk felülemelkedni a megosztottságokon.

Az eucharisztikus foglalkozás a Bari-Bitongo érsekség szinódusi kezdeményezéseinek sorába, az úgynevezett Betánia-műhelyek közé illeszkedik.

A börtönt mint helyszínt egy olyan műhelyként értelmezik, amelyen keresztül sok ifjú élet széttört cserépedényei összeragaszthatók.

A fiatalok igazi kézművesmunkában vesznek részt. Kézzel formázzák az ostyákat, egyik se lesz pont ugyanolyan, mint a másik, nem tökéletesen kerekek, éppúgy tökéletlenek, mint azoknak a fiatalok élete, akik meggyúrták ezen ostyákat. Minden emberi élet korlátolt, de Isten szemében mégis egyedi és értékes, együttérzésre méltó. „Isten számára nem vesztünk el, megismételhetetlenek és egyediek vagyunk” – mondja egy srác.

Az átváltoztatott kenyér, melyet a misében megtör a pap, a remény forrása, mely megszabadítja a börtönben élő fiatalokat az őket gúzsba kötő láncoktól: munkájukkal megajándékozzák a húsvéti szertartáson résztvevőket és ezáltal megteszik az első lépéseket a megbocsátás felé, ami felold a fájdalom és a rossz kötelékéből.

Akiket a társadalom kitaszítottnak tekint, nem restellik kezüket bepiszkítani ezzel az egyszerre az embert és Istent  szolgáló munkával.

Az eucharisztikus foglalkozásnak hála a fiatalok jelet hagyhatnak maguk után, mely emberségével különleges többletjelentést adhat az eucharisztikus áldozatnak. Szép lenne, ha a papok és hívek, akik megtöltik ezekben a napokban a templomokat és követik a lenyűgöző liturgiát, megvalósítanák a Fornelli Intézet egyik lakójának kívánságát: „Remélem, hogy valahányszor az átváltoztatás során magasba emelitek az egyik ostyát, érezni fogjátok a mi kezeinket is, amelyek ezeket készítették, szemetek előtt megjelenik az arcunk, a szívünk. Abban is a kenyérdarabban ott van a történetünk, mi magunk, a hibáink és megtérésünk is.”