Segíteni vágyásból egy sok díjat nyert kórusig – interjú az alapítókkal

Olvasási idő: 11 perc

2004-ben a Boldogasszony Iskolanővérek közösségéből Nagy Éva M. Vera nővér és Czakó Gabriella társult tag a belső hangjukat követve indultak missziós útra Erdélybe. Énektanári és karnagyi talentumuk rövidesen életre hívta a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kart, amely az elmúlt két évtized alatt több nemzetközi versenyen is díjat nyert. A két kórusvezetővel Szovátán, a lelkiségi és kulturális térnek otthont adó Mariánum Egyesület és Népfőiskola székhelyén beszélgettem.

Milyen tervekkel indultatok misszióba Magyarországról Erdélybe?

Vera nővér: Akkoriban még más világ volt Erdélyben és Magyarországon is. Egy káptalanon találkoztam missziós nővérekkel, és nagyon szíven talált, hogy milyen az ő életük és szemléletük. Éreztem, hogy missziós hivatásom van, és tudtam, hogy nem Afrikába vagy Dél-Amerikába szól, hanem a határon túli helyzet miatt nekem itt van dolgom. Nyilván a sok támogatásnak köszönhetően ma már más a helyzet, mint amilyen húsz évvel ezelőtt volt, és amit mi itt átéltünk. Az anyaország és a határon túli régiók közti kapcsolatok erősödésének köszönhetően a különbség is mérséklődött.

Böjte Csaba testvér műve úgyszintén hatással volt ránk. Gyakran említette, hogy sokan elmentek Erdélyből, és jó lenne, ha jönnének pedagógusok, akik segítenek, és ez megszólított engem iskolanővérként. Gimnazista koromban voltam egy kiránduláson, akkor mélyen hatott rám az erdélyi valóság, és azóta élt bennem a vágy, hogy visszajöjjek ide.

Czakó Gabival együtt tanítottunk Szegeden a Karolina Iskolában, és ott erősödött meg az a vágyunk, hogy eljöjjünk Erdélybe.

Mindketten énektanárok és karvezetők vagyunk, így kerültünk barátságba, s ezáltal a vele megosztott tervem őt is megérintették.

Gabi családi helyzete is segítette ezt a lépést, özvegyen maradt, a fiai már felnőttek. Akkoriban indult a rendben a társult tagság, melynek ő az egyik alapítója volt, ily módon kapcsolódott ehhez a misszióhoz. A tanáraimtól már hallottam róla, hogy van egy Czakó Gabi meg egy Nemes Éva, akik csodát teremtenek Kisteleken, tehát Dél-Magyarország egyik közismert, elismert és jó szakembere csatlakozott hozzám. Nekem is voltak kórusaim Szegeden és Debrecenben. Ide viszont nem úgy jöttünk, mint kórusvezetők, hanem mint emberek, akik segíteni szeretnének, és aztán lassan visszataláltunk a saját nyelvünkhöz. Tevékenységünk elején a tanítás mellett jelentős részt foglalt el a szociális munka és a családlátogatás.

_{Nagy Éva M. Vera nővér (balról a második) és Czakó Gabriella (jobbról a második) munkatársakkal, volt kórustagokkal együtt a Mariánum Ház előtt.}

Hogyan alakult meg a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kar?

Vera nővér és Gabriella: Csaba testvér munkatársa Szovátáról elvitt minket a nyárádmenti falvakba, ahol megismertünk gyerekeket és családokat, így elkezdtünk kijárni Nyárádköszvényesre, Mikházára, Jobbágytelkére, amit a helyi plébánosok is támogattak. Később aztán a gyerekeken keresztül megismerték a munkánkat, s más településekre is meghívtak, mint például Nyárádremetére, Deményházára, Székelyhodosra, Ehedre, Vármezőbe. Mára már vannak tanítványaink Parajdról, Alsósófalváról, Sóváradról, Kibédről, és volt tanítványunk Nyárádmagyarosról is. Elmondható, hogy regionálissá vált a tevékenységünk.

Kezdetben vándortanítók voltunk, jártuk az iskolákat, óvodákat, Csaba testvér házait: az árvaházat, napköziket. Délelőttönként az iskolákban tartottunk órákat, majd egyre inkább iskolán kívüli foglalkozássá vált a tevékenységünk: délután, hétvégén és iskolai szünetekben sok időt töltünk együtt. Eleinte komplex zenei foglalkozásokat tartottunk, amelyekre az óvodástól a nyolcadikosokig mindenki szívesen jött: volt egyházi ének, népdal, népi játék, furulya, szolmizálás, zenetörténet. Mikházán volt egy Kájoni Jánosról^[1] elnevezett együttesünk is furulyával, régi zenével. Kezdetben énekes színpadi darabokat is előadtunk. Ilyen volt a Szent Kingáról szóló népi misztériumjáték tánccal, népi játékkal, hangszeres zenével, vagy a Kodály Zoltán Háry János daljátéka szintén saját készítésű díszlettel, jelmezzel, gyerekszereplőkkel, furulyával, néptánccal.

Néhány év után kezdtük összegyűjteni a falvakból a gyerekeket: nem a legügyesebbeket, hanem a leghűségesebbeket. A szombati alkalmakon kezdtünk már több szólamban énekelni kánonokat, könnyebb kórusműveket. Az éneklés mellett Sárközi Sándor piarista atya irodalomórákat tartott, és kézműves foglalkozásokat, vetélkedőket is szerveztünk. Így jött létre a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kar.

_{Népi misztériumjáték Szent Kingáról}

Miért éppen Kodály Zoltán nevét viseli?

Vera nővér: Mindketten Kecskeméten, Kodály városában születtünk, én a kecskeméti Kodály Iskolában nőttem fel, ahol eléggé megfertőződtem Kodály pedagógiájával, eszmerendszerével és a műveivel. Úgyhogy az nem volt kérdés, hogy ha kórusuk van, az Kodály kórus lesz.

Voltak közös tanáraink, akik szintén Kodály tanítványoknak a tanítványai, tehát egy egyenes leszármazás. Ez olyan, mint amikor szájról-szájra hagyományozódik a kultúra, és valahogy Kodály iránt nagyon elkötelezettek, akik ebben a körben nevelődtek.

A gyermekek célcsoportja később kibővült a fiatalokkal és felnőttekkel…

Vera nővér és Gabriella: Az Erdélyi Tündérkert Alapítvány Hátrányos Helyzetű Gyerekekért megalakulásakor a falusi gyerekek megkérdezték, hogy ők miért hátrányos helyzetűek, hiszen nem úgy élték meg a helyzetüket. Többféle családból jövő gyermekkel foglalkozunk, mert bárki, aki hozzánk eljön, azt tanítjuk. Kezdetben úgy láttuk, hogy maga a kisebbségi lét hátrányos helyzetet jelent, és ebben a térségben tényleg előfordult anyagi szegénység, munkanélküliség, alkoholizmus a családokban. Például egy hétgyermekes családot is segítettünk, akiknek nagy összegű támogatások árán sikerült venni egy házat. A Balatoni Csillagösvény Missziós Körúton pedig – miután felépült a központunk –, azért gyűjtöttünk, hogy a szerény körülmények között, ősházakban élő tanítványainknak legyen otthon fürdőszobájuk.

Ahogy nőttek a gyerekek, sokan köztünk maradtak, így a kórust átneveztük „gyermek- és ifjúsági karrá”. Nagy segítőink és munkatársaink egykori kórustagok, akik közül hárman zenepedagógiát végeztek, valamint szüleik. Nekik munkát tudunk adni azáltal, hogy pár éve bekerültünk a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózatba.

Minden népfőiskolának megvan a maga profilja, a miénk a „kodályos” zenei profil, mellette a lelki és pedagógiai.

_{Mariánum Ház}

Amikor 2016-ban létrejött a Mariánum Ház, a felnőttek is kifejezték az igényüket, hogy énekeljenek, így jött létre a felnőttkórus. Emellett a gyerekeké a Kicsinyek Kórusa, míg a míg legkisebbek kóruselőképzőbe járnak. Karácsonykor a „kóruscsalád” minden kórusa énekel a szovátai templomban. Minden iskolai vakáció alatt itt a házban tartjuk a kórustáborokat. Emellett játékokat, vetélkedőket szervezünk, teret kap sakkfoglalkozás, teqball, ördöglakat, kézművesség, táncház. Minden korosztály talál magának elfoglaltságot: a Ringatóba az édesanyák kisgyermekükkel, míg a nagymamák gerinctornára járnak.

És a Mariánum név?

A Mariánum az iskolanővéreknek a kolozsvári intézménye volt, amely jelenleg a Bölcsészkarnak ad helyet. Nagyon büszkék vagyunk egykori intézményünkre, amely az akkori Magyarország második olyan intézménye volt, ahova lányok is járhattak. Képzeljünk el az elemi iskolától a tanítóképzőig egy nagy iskolakomplexumot, akár csak egy bölcsőt, ahol valaha 120 nővér tevékenykedett! A kolozsvári Mariánum lelkisége, szellemisége számunkra minta, szeretnénk tovább éltetni.

Ilyen sok az őstehetséges dalos pacsirta ebben a térségben?

Mi nem válogatjuk ki a gyerekeket, szóval nem a tehetséges gyerekek jönnek ide. Nyilván van ilyen is, illetve olyan is, aki azzá válik, amikor bekerül ebbe a rendszerbe hatévesen, és a hétről hétre folyó rendszeres képzés által fejlődik. Az évek múltával nem lehet meglátni, hogy ki az, aki fejlesztett hallású és ki az, aki tehetségesként született. Vannak azért gyöngyszemek, és van olyan tanítványunk egy székelyhodosi falusi házból, aki jelenleg a Zeneakadémián magánének szakos: ő kicsi korában is nagyon jó adottságú népdalénekes volt. A kórustagság egyetlen kritériuma, hogy járjon próbára a gyermek. Van olyan kórustag is, aki a társaságért jár hozzánk, például az egyik fiú, aki egyáltalán nem tudott énekelni, de öt évig minden próbán, utazáson megjelent, és csak akkor kezdett el tisztán énekelni, amikor megmélyült a hangja.

Egy másik gyermek, aki szintén nem tudott énekelni, legutóbb Jézus volt a passióban.

Ahogyan megtanulunk járni, úgy énekelni is meg tudunk tanulni, a hallás, a hang abszolút fejleszthető, annál jobban, minél kisebb korban kezdjük el. Aki akarja és próbálkozik, az fejlődik.

_Táncház

Milyen művek szerepelnek a repertoárban?

Van egy állandó repertoár, ami mindig bővül. Leginkább magyar, de emellett latin, elvétve német, ritkán pedig angol nyelvű műveket is énekelünk. Egy iskolai kórussal szemben nagy lehetőség az, hogy miután elvégezték a nyolcadikat, nem feltétlenül mennek el a gyerekek, és vannak, akik egyetemisták, tehát már 10-15 éve köztünk vannak: ők azért nagyon meghatározóak. Persze az integráció mindig komoly feladat, de sokkal könnyebb a dolgunk, mint az elején.

Előadtunk nagyon szép reneszánsz műveket, a romantikából nagyon szeretjük Mendelssohnt, Liszt műveket is énekeltünk, de azért a gerincét a repertoárnak a 20-21. századi magyar szerzők művei képezik. Kodálytól sokat énekelünk, most tanuljuk a nagyon ritkán énekelt Harangszó című művét, melynek 9 szólamú a vége. Ünnepekkor, szentmiséken gregoriánt, népéneket, korai többszólamú  darabokat is énekelünk.

Nagyon inspirálnak minket a magyar zeneszerzők: Kodály, Bartók, Bárdos, Halmos és az utódok, Kocsár Miklós, Terényi Ede, Orbán György, Gyöngyösi Levente, Kutrik Bence, Selmeczi György, Csemiczky Miklós. Akik ma is köztünk vannak, virágzó kultúrát teremtenek, bár sajnos elég kevesen éneklik a műveiket. A mi kórustagjaink rajongva szeretik a kórusirodalomnak ezeket a gyöngyszemeit. Az egyházzenei biennálén, amit Kolozsváron rendeznek meg, legutóbb 24 ma élő, csodálatos műveket alkotó zeneszerző volt jelen. Sokan latinul is írnak, s minthogy egyházi műveket szintén énekelünk, így nagyon elkötelezettek vagyunk a mai magyar szerzők művei iránt. Közülük többen erdélyi születésű tehetséges emberek, akiknek a műveit megszólaltatni számunkra egy misszió, elköteleződés.

A fellépéseken kotta nélkül, székely népviseletben énekeltek. Ez a kórus sajátossága?

Mivel sokat próbálunk, a gyerekek nem ússzák meg, hogy megtanulják fejből, de ez nem tartozik a célkitűzéseink közé. Valóban óriási repertoár van és nagyon nehéz művek vannak a fejükben. Ez fejleszti a memóriájukat, és biztosak vagyunk benne, hogy az iskolai teljesítményükben ennek nyoma van. A kórussal együtt jár, hogy akkor tudunk együtt muzsikálni, egy húron pendülni, ha fel tudunk nézni a kottából, és tudjuk követni a vezető mozdulataiból származó instrukciókat.

Valamilyen szinten mindenki olvas kottát a Kodály-módszerrel, a relatív szolmizáció segítségével tanuljuk a műveket, és ez segít az intonációban, memorizálásban és a harmóniákban, tehát a tiszta éneklésben. Úgyhogy a kottát nagyon intenzíven használjuk az elején. Először szolmizálunk, és amikor már a szöveggel sokszor próbáltuk részenként, akkor előbb-utóbb betapad a memóriájukba, és így jobban esik fejből énekelni, főleg a kicsiknek. Régebben minden kórustag tanult furulyázni, zongorázni, és a mai napig van szolfézsóra. Pillanatnyilag nincsen zongoratanárunk, viszont van két zongorakísérőnk, akik rendszeresen járnak hozzánk.

A székely népviselet pedig az ünneplő ruha, általában mindenkinek van otthon, hozzájuk tartozik.

Akárhova megyünk a nagyvilágban, sugárzóan gyönyörű a székely ruha, nagyon szeretik a gyerekek. Nagy élmény volt nekünk, hogy mi, akik Magyarországon a kommunizmus idején az ünneplő ruhák alatt a kisdobos és úttörő egyenruhát értettük, addig itt, Székelyföldön a székely népviselet mindenkinek a szívügye maradt. A nyári időszakra csináltattunk egy vékonyabb anyagú ruhát iparművészeti népies motívumokkal, míg télen posztó pelerint is viselünk.

2015-ben a Magyar Örökség-díjban, és nemzetközi színtereken is elismerésekben részesültetek…

2024-ben Katalóniában volt a „Golden Voices of Montserrat” kórusverseny, ahol egyházzene kategóriában első helyezést kaptunk. Idén szintén indultunk, egyházzene és polifón kategóriában a szicíliai Palermóban egy kórusversenyen, és mind a kettőben elsők lettünk. Korábban Ausztriában, Svájcban, Olaszországban, Belgiumban, Németországban jártunk versenyeken, fesztiválokon. (Szerk: A Kórus további erdélyi, magyarországi és európai díjat és emlékérmet őriz hűségesen, illetve a Magyar Köztársaság Arany és Ezüst Érdemkeresztjét is méltóságteljesen átvehette.)

_{A kórus Tihanyban}

Húsz év elteltével milyen emlékezetes történések éltetik ezt a missziós tevékenységet?

A Laudato Si’ enciklikában olvashatjuk, hogy „egy kultúra eltűnése is lehet legalább olyan súlyos vagy még súlyosabb, mint egy állat- vagy növényfaj kipusztulása”.

A zenei kultúra is amolyan hátrányos helyzetű, ráadásul a világegyházban a nemzeti kultúra őrzésére is kapunk inspirációt. Elkötelezettek vagyunk tehát egy erős kulturális misszió mellett.

A legnagyobb élmény a gyerekek állandó, megújuló lelkesedése. Emiatt föl se merül, hogy bármit is abbahagyjunk. Általában 50-60 között mozog a létszám, és azok maradnak meg, akik a kultúra és a hit iránt elkötelezettek, ezért külön ajándék, hogy ők lehetnek a munkatársaink. Éltet bennünket, hogy itt mindenki lelkes, boldogan énekel, és odaadóan segít. Húsz éve minden szombat minekünk is egy ünnep. A szebbnél szebb felcsendülő kórusművek visszahatnak ránk, katarzissal ajándékoznak meg. Élmény és ajándék a harmónia megszólalása, és ehhez szükséges előfeltétel, hogy emberileg is harmóniában legyünk. A sok sziszifuszi munka után ajándék, amikor megszületik a mű, ami sokszor a mennyország előszobájának a tapasztalatát adja.

Sok nagyszerű tanítványunk, kórustagunk volt az évek során. Közülük hadd emeljünk ki egyet. Tavaly volt egy papszentelés itt, Szovátán. Kovács Alpár még óvodásként csatlakozott hozzánk, aki felnőttként a papi hivatást választotta, és az ő szentelésén énekeltünk.

Ami éltet: az a Gondviselés látható, tapasztalható jelenléte, az egész misszió szerves fejlődése. „Álomról álomra” vezetett az Isten. Első álmunk Erdély volt, aztán a kórus, aminek kellett egy hely: megszületett a Mariánum Ház. A jelenlegi és volt kórustagokból, szülőkből létrejött az a közösség, ami a Népfőiskola létrejöttének az alapja lett, amely később bekerült a Kárpát-medencei Hálózatba.

_{Éneklés Szovátán}

A Mariánum Ház nyitott a nagyközönség számára is?

A rendszeres programokon kívül alkalmi jellegűeket is tartunk, ilyen a karvezető képzés, amelyre egész Erdélyből érkeznek résztvevők, magyarországi tanárok mellett mi is átadjuk, amit tudunk. Szervezünk lelkinapokat is, főleg iskolanővérek vezetésével.

Nemrég két nagyszerű programra került sor, többek közt egy gyönyörű hangversenyre, amelyen a Budapesti Zeneakadémia két tanszékvezetője muzsikált: Fülei Balázs zongorázott és Szatmári Zsolt klarinétozott. Másnap délelőtt a fiataloknak ifjúsági hangverseny keretében magyarázták a műveket, a legnagyobb művészek közel hoztak hozzájuk egy Brahms szonátát. Nagy élmény volt ez azoknak a gyerekeknek, akik soha nem hallanak komolyzenét. A másik teltházas programunk a Schäffer Erzsébet előadása volt. Korábban Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató is tartott előadást, Felföldi László pécsi megyéspüspök atya pedig a kapcsolat-akadémia keretében tartott előadást, illetve szentmisét mutatott be.

Az őszi szünetben tartott kórustáborban már az adventi koncertre készültetek…

Az idei Karácsonyváró hangverseny sorozatunk december 13-án kezdődik Budapesten az Örökimádás templomban, ezt követően 15-én Válaszúton (szerk.: Kolozs megyei falu Erdélyben) a Bánffy-kastélyban lépünk fel, s végül december 20-án a szovátai katolikus templomban a kóruscsaládunkkal közösen énekelünk.

Tavaly Szegeden és Makón jártunk, ahonnan gyönyörű élményeket őrzünk.

Minden évben elmegyünk egy kórusversenyre, mert ez inspiráló a gyerekeknek, és az élményt, amit magukba szívnak, senki sem veheti el tőlük. És mindeközben a kapcsolatok is mélyülnek. Programjaink megvalósításához, azért, hogy a meghívásoknak, missziós tevékenységünknek eleget tehessünk, szívesen fogadunk felajánlásokat.

Érdeklődés esetén a címen is szívesen adunk bővebb információt.

_{[1]     Ferencrendi szerzetes, zeneszerző, róla nevezték el a 17. századi erdélyi zenetörténet legértékesebb dokumentumát, a Kájoni-kódexet.}